|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pop Éva 2006. március 9.Pankotán a magyar nyelvű elemiben a gyerekek örömujjongása közepette átadták azt a vadonatúj villanyorgonát, amelyet a Nyugati Jelenben “Örömöt akar-e szerezni 26 gyermeknek?” címmel közzétett felhívás nyomán küldött Németországból Pop Éva és férje, Sándor. /(balta): Villanyorgona a pankotai kisdiákoknak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./2014. január 12.Erőt adott az összefogásNemcsak az adományok, az összefogás és a sok bátorítás is rengeteget segített neki – mondta a csíkszeredai Pop Éva, akit decemberben műtöttek meg Budapesten. Ahhoz, hogy a csípőjében kialakult daganatot eltávolíthassák, egyik lábát is amputálni kellett, a lehetőségekhez képest azonban jól van, hazatért és derűs mosollyal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a műtéte érdekében. Végigkövettük portálunkon a Pop Éva javára szervezett gyűjtést, a 48 éves, korábban elárusítóként dolgozott csíkszeredai asszony érdekében nagyon sokan adományoztak, cégek, magánszemélyek, ismerősök és ismeretlenek segítettek neki. Pop Éva a csípője forgójában kialakult rosszindulatú daganat miatt szorult műtétre, ezt Budapesten a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végezték el. A műtét tavaly december 18-án történt meg, a héten pedig haza is térhetett az asszony, akit otthonában kerestünk fel. Egyik lábát csípőből amputálni kellett, a daganat ugyanis hatalmasnak bizonyult, a húgyhólyagot, az ülőideget is elnyomta, azonban – mint fogalmazott – a körülményekhez képest jól van, nem panaszkodik. A megerősödésre koncentrál Pop Éva mosolyogva fogadott és elmesélte, a budapesti orvosok szerint hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal épült fel. A műtét előtt egy héttel tudta meg, hogy a lába is menthetetlen, akkor „kisírták, amit ki kellett”, de mivel más lehetőség nem volt a gyógyulásra, azután már igyekezett a műtétre és a felépülésre koncentrálni. A családja sokat segített, a férje, a lánya mellette volt a műtét előtt és után, de az ismerősök, ismeretlenek támogatása is nagyon jólesett neki. „Nagyon nagy erőt adott nekem az összefogás, valósággal lebegtetett, fenntartott ennek az ereje, a sok ima” – mesélte. A műtétet végző orvos szerint a daganatot sikerült olyan jól eltávolítani, hogy sem kemo- sem sugárterápiára nincs szüksége. Vitaminokat, erősítő készítményeket szed csak és gyógytornára fog menni, hogy eléggé megerősödhessen a protézis viselésére. Egy hónap múlva megy vissza ellenőrzésre, három hónap múlva pedig már szó lehet protézis elkészíttetéséről, viseléséről. Köszönet az adományokért A műtét végül nem a várt 1,5 millió forintba, hanem 1,3 millió forintba került, így az adományozóktól összegyűlt 23 497 lejből és a műtétre való kiutazás után is folytatódott gyűjtésből maradt még pénz, amit a protézis megvásárlására fognak fordítani. Nem tudják, ez mennyibe fog kerülni, de a gyűjtés most már lezárul – mondta Pop Éva, aki mindenkinek nagyon szépen köszöni az adományát. A hála szavainak elmondása közben könnyekkel telt meg a szeme. Megosztotta, nemcsak a pénz segített, hanem az összefogás megtapasztalása is hihetetlen érzést nyújtott és sokat jelentett számára az a nagy érdeklődés is, amit az elmúlt időszakban megtapasztalt. „Mikor elkezdődött a gyűjtés, nem hittem volna, hogy ennyi ember megmozdul és, hogy ez milyen hatalmas módon segít. Enélkül nem lehetett volna” – hangsúlyozta ki. Elmesélte, most is meghatódik ettől, el-el sírja magát, de igyekszik nem könnyezni sokat, és próbál derűsnek maradni. Hazatérése után már találkozott nemcsak családtagokkal, hanem ismerősökkel is, emellett volt kollégái, akik lebonyolították a műtét érdekében a gyűjtést, érkezésekor a vonatállomáson várták, kellemes meglepetést szerezve neki. R. Kiss Edit Székelyhon.ro, 2015. március 4.Ficzay Dénes emlékezete„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem” 2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet? Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak. A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”. A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”. A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták. Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is. Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat. A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját. Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária. A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
